Viszonylag korai indulást terveztünk, hogy mihamarabb elérjük a hegyek alját, és megkezdhessük a gyaloglást felfelé. És milyen jól tettük ezt!
Az ebédet - mert ma kivételesen az is volt - már a felfelé vezető út aljában fogyaszthattuk el. Persze nem komoly ebéd volt, inkább csak a korgó gyomor lecsendesítése volt a cél: egy sajtos szendvics és egy nagyobbacska túrós süti - kettőnknek. Ebéd után indultunk is felfelé. 10 km alatt kellett elérni a közel 500 m-rel magasabban fekvő falut. A tényleges emelkedés ettől mindig több, mert hozzá kell számítani az esetleges lefelé tartó szakaszok miatti magasságvesztés pótlását is.
Viszonylag hamar elértük a Bistrica patak völgyét, amiben 4 km-en keresztül haladtunk. Fantasztikus hely és élmény volt: a patak kövek között, kisebb-nagyobb zúgókon ömlik lefelé. Néha szinte a vízben gázoltunk, néha alig láttuk a vizet, annyival magasabban voltunk.
A gondok akkor kezdődtek, mikor elhagytuk a völgyet. Már a lefordulási (vagy inkább kimászási) pont megtalálása sem volt egyszerű (a gps jelezte helyen nem igazán látszott ösvény), de ezt egy kis kereséssel megoldottuk. Az persze már kezdett furcsa lenni, hogy a völgyből kijutva, villanypásztorok alatt bujkálva, esetleg felettük átlépve jutunk csak előre. (Pár éve a Kéktúrán néhány órára lezsibbadt a kezem, amikor abban a hitben, hogy úgysincs benne áram, hozzáértem egy ilyen kerítéshez. Most inkább a laposkúszást választottam.) De egy dombról végre megláttuk a falut, ill. jellegzetes templomát, szinte karnyújtásnyira, légvonalban 1-1,5 km-re. Örömünkben a teljesen átizzadt pólónkat is szárazra cseréltük, ez már gyerekjáték lesz.
A gondok akkor kezdődtek, mikor elhagytuk a völgyet. Már a lefordulási (vagy inkább kimászási) pont megtalálása sem volt egyszerű (a gps jelezte helyen nem igazán látszott ösvény), de ezt egy kis kereséssel megoldottuk. Az persze már kezdett furcsa lenni, hogy a völgyből kijutva, villanypásztorok alatt bujkálva, esetleg felettük átlépve jutunk csak előre. (Pár éve a Kéktúrán néhány órára lezsibbadt a kezem, amikor abban a hitben, hogy úgysincs benne áram, hozzáértem egy ilyen kerítéshez. Most inkább a laposkúszást választottam.) De egy dombról végre megláttuk a falut, ill. jellegzetes templomát, szinte karnyújtásnyira, légvonalban 1-1,5 km-re. Örömünkben a teljesen átizzadt pólónkat is szárazra cseréltük, ez már gyerekjáték lesz.
De hamar észrevettük, hogy út sehol nem látszik: körbekerített mezők, kisebb-nagyobb erdő darabok. És két mély völgy, aljukban patakkal, bozóttal. A további 1,5-2 órát szerintem már mindenki el tudja képzelni. A mélypont számomra akkor jött el, mikor egy forrás közelében egy rossz lépés következtében bokáig merültem a tehenek termékébe. A forrásnál nagy nehezen lecsapattam az anyagot a bakancsról, szerencsére úgy folyt a víz, mintha egy csapot nyitottak volna meg. Ennek természetesen egy tökéletesen, kívül-belül átázott, cuppogó bakancs lett az eredménye. A feleségem egy patak átkelésnél vétette el a lépést, bár az ő cipője kicsit jobban bírta a megpróbáltatásokat.
Mire beértünk a faluba, teljesen elfáradtunk. Folyt rólunk a víz, pedig 700 m magasságban este 6-kor már elég hűvös volt. A lelki egyensúlyunkat a helyiek hozták rendbe azzal, hogy elintézték a XIII. századi templom soron kívüli meglátogatását, a fizikai állapotunkat a forró zuhany és a vacsora előtti dupla sligovica rendezte. És még a bakancs kérdés is megoldódott: mivel a szobánkban hűvös volt, nehezen száradt bármi is, ezért vittem magammal a csurom vizes egy darab cipőt a vacsorához, mert az étteremben jóval melegebb volt. A pincér látva a cipő állapotát, elkérte azt, és a reggelinél teljesen kiszárítva adta vissza.
(Šmartno na Pohorju; 10 óra; 32 km)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése