Oldalak

2014. augusztus 11., hétfő

08.10 Minden napnak a maga keresztje

Nem igazán jól indult a nap: a gps sztrájkba kezdett. Hajlandó ugyan megmutatni a térképet, de a műholdakat már nem keresi meg.
Úgyhogy most csak úgy lehet használni, mint egy hagyományos papír térképet. Emiatt napközben csak becsülni tudjuk, hogy is haladunk. Az iránnyal nincs akkora gond, elég jól jelölt az út. Sőt ma már a távolságot is követni tudtuk volna, komoly adatmennyiséget tartalmaznak az irányjelző táblák. Csak ne vettem volna észre, hogy két egymást követő táblán Sitke távolsága szinte ugyanannyi volt. Ez önmagában nem feltétlenül baj, csak közben mi egy kemény órát haladtunk előre az aszfalton.
Ma hangulatjavítóként kivételesen ebédeltünk is: a szinte teljesen kihalt Celldömölkön egy cukrászdában három gombóc fagyit. Utána már szinte a lábunk se fájt. :-)
(Sitke; 9 óra; ~27 km)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése