08.13 "Pihenő"

A tegnapi, minden tekintetben húzós nap után egy csendesebb napra számítottunk, ami (részben) sikerült is. 

Az éjszakai esőnek a településeken reggelre már alig volt nyoma. Úgyhogy egy gyors reggeli után mindenfajta óvintézkedés (értsd ponchó, hátizsák védő) nélkül indultunk el. Először felsétáltunk a jáki temlomhoz. Szerencsére nyitva volt az ajtaja, csak később vettük észre, hogy csak takarítás miatt. De ha már bent voltunk, nem fordultunk vissza, megnéztük a templomot belülről is.
(Odakint most kezdett el szakadni az eső, az ég folyamatosan morog. Mi lesz ebből holnap?)
Jákról Körmendre először egy gyönyörű erdőn kellett átkelnünk. Órákon keresztül gondozott erdei úton haladtunk, két oldalt árokkal. Hatalmas fák, még őzeket is láttunk. Persze mint tudjuk, mindenért fizetni kell: az utolsó kilométer jobban hasonlított túlélő túrára, mint bármi másra. Mindenhol derékig derékig erő gaz, ahol ez nem volt, ott rendszerint a pocsolya miatt nem tudott a gaz nőni. Volt, hogy az erdőben kellett kikerülni a legdurvább részeket. Ennek persze a feleségem örült, mert sok gombát találtunk, amiket mind megcsodáltunk. 

Az út hátralevő része a szokásos volt: erdők, mezők és víz, pocsolya mindenhol. A kocsmától kocsmáig módszert is próbáltuk bevetni, de ma hatástalan volt: vagy nem volt kocsma (település kocsma nélkül!) vagy zárva volt. Ez annál is komolyabb problémát jelentett, mivel az előző esti vacsora sürgősen távozni szeretett volna. Mikor a helyi vegyesboltban az ezirányú lehetőségekről érdeklődtem (sportpálya öltözője, kocsma nyitási ideje), váratlan megoldásként az eladó hölgytől lehetőséget kaptam a bolt megfelelő helyiségének használatára. Az igazi kellemetlen helyzet kifelé történt: a közben megtelt (3 vevő) boltba egyszer csak a raktár felől megjelenik egy vadidegen ember. A vevők először megdermedtek, majd jó falusi szokás szerint ötleteni kezdtek, mit is kerestem én a raktárban, és ez miképpen kapcsolatos a boltos hölggyel. Ő jól bírta a csipkelődést, szerintem én elpirultam.
Ez a történet (mármint az első fele) újból megerősítette bennem azt,  hogy mennyire segítőkészek az emberek. Sok száz kilométer legyaloglása után is azt kell mondanom,  hogy a mai napig nem volt negatív élményünk az emberekkel való kapcsolatokban.
A nap utolsó mozzanata is ezt erősítette. A Mária úton a szükséges pecséteket  rendszerint  a szállásokon kértük és kaptuk.  Ez megengedett, de szeretném, ha a Szent Márton úton az egyházi igazolások lennének jellemzőek. Ennek jegyében kopogtattunk a parókián, ahol olyan örömteli fogadtatásban volt részünk, hogy teljesen meghatódtunk. Még ölelést is kaptam, pedig nagyon látszott és érződött rajtam az a húszegynéhány kilométer. Sajnos a csak nekünk szóló temlom megmutatást nem bírtuk elfogadni, már nagyon lekívánkozott a hátizsák és a bakancs. Azt hiszem, legközelebb erőt veszünk magunkon.

(Körmend; 7 óra; 25 km)