Reggel pillanatok alatt átléptük a határt. Azt hiszem már soha nem fogom tökéletesen megszokni, hogy ez csak egy lépés, amit ráadásul úgy kell keresni, mert szinte semmi sem mutatja, hol is a határ.
Nagyon jó, többségében árnyas, bár aszfaltos utakon mentünk szinte egész nap. Meg is jegyezte egyikünk napközben, hogy már nem fogunk dzsungelben menni? Nos, van egy (bibliai) mondás: kérd és megadatik. Megadatott: 10 perccel később egy dzsungel közepén próbáltunk egy patakon átkelni. Nem akartam elhinni, de tényleg ez történt. A nap hátralevő részében minden negatív kihatású beszélgetést, megjegyzést felfüggesztettünk.
A két 33 km-es nap után ez a mai nagyon hosszú volt. Annak ellenére, hogy két goldival is (majdnem) közelebbi ismeretségbe keveredtünk: az egyik a gazdájával jött utánunk, a másik szerintünk kilógott a kennelből és így követett minket. Egyébként elég ilyesztő, hogy errefelé nincsenek kerítések: a nem megkötött kutyák néha nagyon közel merészkednek hozzánk.
(Martjanci; 9 óra; 29 km)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése