Oldalak

2014. augusztus 2., szombat

08.02 Zsámbék - Szár

Ma derült ki,  milyen sokat kivett belőlünk a tegnapi menekülés a vihar elől. Alig bírtunk kocsmától kocsmáig eljutni. És nem az alkohol miatt,  mert azt nem fogyasztottunk. Talán ez volt a baj? Jellemző, hogy az egyik helyen a kisegítő kocsmáros hosszú percekig kereste a hűtőkben a vizet.

Különösen az út első fele volt nehéz: 30 fok árnyékban,  de árnyék csak mutatóba volt. Aztán elhagytuk a Mária utat,  mivel Szárra akartunk menni,  amit az nem érint. Kicsit több lett az erdő,  ráadásul jobban kellett figyelni,  merre megyünk. Jelzések nem voltak,  és át kellett kelni az autópályán és a vasúti fővonalon.  A neten szerzett információk jól vizsgáztak: a gyalogos aluljáró és a vasúti felüljáró a helyén volt. Különösen a felüljáró volt bizarr: az egyik bozótosból vezetett át a másikba. De nekünk mindkettő kapóra jött.
A napot egy könnyed 2,5 kmes séta zárta a forró aszfalton.  Holnap csak jobb jöhet.
(Szár; 8,5 óra ; 23,5 km)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése